Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros
Kárpátokon innen és túl
A szatmári hívek mostantól megszépült, színében és fényében megújult templombelsővel találhatják a sugárúti Szent József-templomot, hiszen befejeződött annak belső felújítása.

Az 1913-ban megépült templom eddig már több renováláson is átesett: 1957-ben újrafestették, 1960-ban külsőleg újították, az 1970-es árvíz után pedig további jelentős javításokat kellett elvégezni. A templomtér átfogó, minden részletet érintő festésére azonban már hosszú évek óta nem került sor, ennek igénye rég kifejezésre jutott. Tavaly télen hangzott aztán el, hogy minden lehetőség adott a felújításra. A tervezési időszakot követően, a Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Román Kormány Kultuszminisztériuma, a Königstein-i Kirche in Not szervezet és a templomot látogató magyar, illetve német közösség támogatásával idén júniusban kezdődtek el a munkálatok, melybe a hívek is bekapcsolódtak lelkes kétkezi munkájukkal.

Schönberger Jenő püspök, Schupler Tibor gazdasági igazgató és Pallai Kristóf gondnok csütörtökön délelőtt tekintették meg a felújítás eredményét, melyről elégedetten nyilatkoztak. Reményüket fejezték ugyanakkor ki, hogy a hívek örömmel térnek majd be, és a Kossuth Kert bejáratával szembeni templom újra városunk ékes pontja, szívesen látogatott épülete lesz.

A szatmárnémeti Szent József-templomot Boromisza Tibor püspök segítségével Kádár Ambrus kanonok építtette. Foerk Ernő budapesti felső építőipari tanár tervei alapján hozzáépítették az 1889-ben épült Irsik Ferenc apát-kanonok által alapított árvaházhoz. Az épülettömb arányossága miatt a templom másik oldalára is az árvaházhoz hasonló szárnyat épített. Az 1910. július 16-i alapkőletételt követően megkezdett munkálatokat maga a tervező irányította, 1913-ban készült el. A főoltár Szent Józsefet ábrázoló oltárképe ismeretlen szerző aprólékos, akadémikus stílusú, műgonddal készített alkotása. A szentélytől jobbra látható a fából készült Jézus Szíve szobor.

Az árvaház államosítása és a szerzetesrendek feloszlatása után a templomellátást a székesegyház plébániája vette át. Jelenleg Solomayer Sándor, a Szent János apostol és evangélista egyházközösség plébánosa látja el, az épület keleti szárnyrészében pedig 2001 decemberétől a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti fiókjának ifjúsági tagozata működik. Százhatvan-százhetven gyerek jár ide heti két alkalommal, szombaton és vasárnap a város számos részéből. Velük tizenhét önkéntes fiatal foglalkozik, tanítják őket imádkozni, énekelni, de a gyerekek sokszor az iskolai leckét is a központban oldják meg. 

Szatmárnémeti Egyházmegye/Magyar Kurír

Szerző: andre | 2011. október 8.